Lajtha László
(1892. Budapest-1963. Budapest). Zeneszerző, népzenekutató.Zenetudományi tanulmányokat Budapesten, Lipcsében, Genfben és Párizs-ban folytatott, jogot is végzett.
1910-től részt vett a Bartók és Kodály kezdeményezte népzenegyűjtő mozgalomban 1913-tól a Néprajzi Múzeum munkatársa, 1946-47-ben igazgatója volt. 1945-47-ig a Magyar Rádió zeneigazgatója, 1948-ban a Nemzeti Zenede főigazgatója. 1949-től minden tisztségéből leváltották. Mellőztetését 1951-ben Kossuth-díjjal próbálták ellensúlyozni. (A díjat szétosztotta rászoruló barátai között). Ettől kezdve visszavonultan élt.
Jelentős zeneszerzői tevékenysége népzenei ihletettségű, ahhoz a modern magyar zenei törekvéshez tartozik, amelyet Bartók és Kodály neve fémjelez. Erdélyi, ill. dunántúli népzenei monográfiái úttörő vállalkozások. Gönyey Sándorral együtt készítette el "A magyarság néprajza" néptánc-fejezetét. Tisztségeket viselt nemzetközi folklóregyesületekben. A Népszövetség mellett működő Commission Internationale des Arts et Traditions Populaires bizottságnak 1928-tól tagja, 1930-ban népzenei szekciójának elnöke lett, a francia Académie des Beaux Arts tagja (1955).
Fontosabb népzenei munkái:
Játékország (Molnár Imrével, Budapest 1929; repr. 1990)
Szépkenyerűszentmártoni gyűjtés (Bp., 1954)
Széki gyűjtés (Bp., 1954)
Kőrispataki gyűjtés (Bp., 1955)
Sopron megyei virrasztóénekek (Bp., 1956)
Dunántúli táncok és dallamok I. (Bp., 1962)
Instrumental Music From Western Hungary (szerk. Sárosi Bálint, Budapest 1988)
Életrajz:
Molnár Antal: Lajtha László (Muzsika, 1963. ápr.).
Lajtha László összegyűjtött írásai I. (szerk. Berlász Melinda, Budapest 1992)
Breuer János: Fejezetek Lajtha Lászlóról (Budapest,1992)
Magyar Néprajzi Lexikon, Budapest, 1980.
