Patria

Bartók Béla mintegy 10 000 magyar népdal fonográfról való lehallgatása után írta meg alapvető könyvét, melynek VIII. lapján ezt olvassuk: "Bákó városa körül van néhány magyar falu - moldvai csángók - ahonnan n i n c s népzenei anyag." (Bartók Béla: A magyar népdal. Budapest, 1924.) Ez a megállapítás határkő, mely a moldvai csángómagyar népdalgyűjtést kötelességgé teszi. Ez az egyetlen mondat képessé tett arra, hogy 1929-ben népdalgyűjtésre Moldvába menjek és ezzel elindítsam a moldvai csángómagyar népzenegyűjtés munkáját. Gyűjtésem eredményéről az Akadémia kis termében 1930. február 26.-án számoltam be. Gyűjtésem anyagát kiadásra elkészítve Bartók Bélának már korábban bemutattam.

A gyűjtést később Kodály Zoltán nézte át és azután jelent meg könyvalakban. (Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság. Csíksomlyó, 1931.) A könyv dallamanyaga díszítés és ritmus szempontból nem lehet teljes értékű, de zeneileg feltétlen "hiteles" anyagot hozott; egyéb adataival a csángómagyarok sorsáról úgy tájékoztatta az olvasó magyarságot, hogy a kérdés iránt országszerte, sőt országhatárokon túl is érdeklődést kelt. Csak helyszíni feljegyzéssel végzett gyűjtésem a tudományos szakérdeklődést nem elégíthette ki. Kutatók követtek, kik fonográffal végeztek a csángómagyarok között újabb népzenei gyűjtést. Majd én is fonográffal mentem Moldvába újabb gyűjtésre. Veress Sándor (Veress Sándor: Népzenei gyüjtés a moldvai csángók között. Ethnographia 1931.), Balla Péter (Balla Péter: Népzenei gyüjtés a bukovinai magyar falvakban. Ethnographia 1935.) gyűjtése az én utóbbi gyűjtéseimmel együtt a Néprajzi Múzeum fonográf hengerein áll. Eme hengerek hangbarázdáit ugyancsak Bartók Béla járta végig, hallgatta és jegyezte le a gyűjtők helyszíni lejegyzéseinek figyelembevételével. Második gyűjtésem könyv útján jutott olvasóink kezeihez. (Domokos Pál Péter: Mert akkor az idő napkeletre fordul. Kolozsvár, 1940.)

A lejegyzésekkel és fonográffal végzett gyűjtések korát a gramofon lemezekre való felvétel és a magnetofonnal való gyűjtés – a későbbiekben egy szóval magnetofongyűjtés – bevezetése zárja, illetve nyitja. Az ilyen felvételek gondozója Lajtha László, ki a Pátria hanglemezsorozattal az első ilyenértelmű gyűjtést megvalósítja. 1938-ban Moldvából Budapestre hoztam azokat a csángómagyarokat, kik Bartók Béla, Lajtha László, Veress Sándor, Balla Péter és az én jelenlétemben hanglemezre énekelték dalaikat és így a szakkutatás akusztikailag is tökéletes hatású képet kaphatott a moldvai csángómagyarok énekéről.

További moldvai kutatásaim eredményeit kisebb könyvekben (DPP: Adalékok Moldva történetéhez. Kolozsvár, 1940.), cikkekben (DPP: Egy csángómagyar népballada. Ethnogr. 1933; A moldvai magyarság történeti számadatai. Hitel. 1938; Néprajzi jegyzetek a Szeret partján. Erdély, 1938.) közöltem, majd az egészet egyetlen összefoglaló műben adtam ki. (DPP: A moldvai magyarság. Kolozsvár, 1940. III. és IV. kiadás.) A kérdés időközben akkora hullámokat vert fel, hogy 1941. május 11.-én Románia és Magyarország aláírta a bukovinai és moldvai magyarok áttelepítéséről szóló egyezményt. (Hegedüs Lajos: Moldvai csángó népmesék és beszélgetések. Bp., 1952. 5.) Az akkori magyar kormány helytelenül Bácskába telepítette Bukovina 14 000 székelyét és Moldva 120 000 lelkéből átjött 1000-nyi moldvai csángómagyart. 1944-45-ben a telepesek Bácskát elhagyva a felszabadulás utáni földosztás révén Baranya megyébe telepedtek le. 1952-ben - függetlenül a bukovinai székelyektől - 161 családról tudunk, kik a Baranya megyei Egyházaskozáron, Szárászon, Mekényesen és Bikalon laknak. (Hegedüs Lajos: Moldvai csángó népmesék és beszélgetések. Bp., 1952. 5.)

Talán az 1945-ös, felszabadulási év nyithatná meg a csángómagyar népdalgyűjtés harmadik korszakát. A gyűjtések magnetofonnal történnek és két, egymástól mintegy 1000 km távolságban levő területen folynak: a nagy többség eredeti szülőhelyén: Moldvában és az áttelepítettek új élethelyein: Baranya megyében. A Román Népköztársaság magyar népzenegyűjtői Kolozsvárról hat alkalommal voltak a moldvai csángómagyarok között népzenegyűjtés céljából. Lujzikalugar, Lécped, Klézse, Trunk, Pusztina, Gajdár, Esztufuj, Frumosza, Lábnyik és Gajcsána-Unguri falvakat keresték fel a déli csángómagyarok közül és Szabófalva, Kelgyest, Jugán és Ploszkucén falvakat az északi csoportból. Gyűjtésüknek külön értéke, hogy egy falunak: Trunknak teljes népzeneanyagát feldolgozták. Olyan falukat is felkerestek, ahonnan még nem ismerünk népzeneanyagot. Gyűjtésük eredménye eddig 2000- nél több dallam. A gyűjtés anyaga teljesen rendezetten kiadás előtt áll. A gyűjtőcsoport természetesen tovább folytatja a kimeríthetetlennek látszó csángómagyar népréteg népzeneanyagának teljes feltárását.

A II. világháború családommal együtt engem is Budapestre sodort és így osztályrészem az áttelepítettek magukkal hozott népzenéjének továbbfigyelése maradt. Első feladatomnak a moldvaiak népzeneanyagfeltárását tekintettem. E célból őket életük új helyén többször felkerestem, sőt két teljes évig közöttük laktam, hogy mennél jobban, alaposabban megismerhessem őket. Dalaikat hallgatva, jegyezgetve arra a megállapításra jutottam, hogy szövegük a Petrás Incze János által 100 évvel ezelőtt feljegyzett szövegekkel igen sokszor egyezik. Néhány kiváló hazatelepített énekes éppen Klézséről, abból a faluból való, ahonnan Petrás szövegeit küldötte. Az akkor néma dal az itt élő énekes ajkán megelevenedve áll elénk. Van olyan énekes, ki negyed századdal ezelőtt nekem Moldvában fonográfra énekelt s így arra a megfigyelésre ad lehetőséget, hogy dalai az idők előrehaladása és a körülmények változása folytán változtak-e és milyen mértékben változtak meg. Van közöttük két testvér, kik feltehetően közös forrásból tanultak, hiszen Moldvában a gyermekek kizárólag a családban nőttek fel. Megállapítható, hogy ez a két testvér ma nem énekel egyformán, sőt ugyanazt a dalt feltűnő eltéréssel énekli. A népművelési kormányzat nem kis áldozattal tette lehetővé, hogy a csángómagyar telepesek strofikus anyagát több szakasz felvételével rögzítsük, a balladákat pedig teljes terjedelmükben vegyük magnetofonra. A recitatív sirató-anyag is maradéktalanul rögzíthető volt. Az így rögzített népdalok, mikor nem egyetlen versszak dallamának pillanatfelvételeként, hanem szakaszonként, teljességükben kerülnek lejegyzésre, magukon hordva minden színt és jellegzetességet, fontos tanulmányanyagot adnak a népi előadóművészet, díszítő technika és a csángómagyar énekstílus vizsgálatára. Ezek az értékek és meggondolások indokolják köteteink kiadását.

A csángó dallamoknak a Magyar Népzenetárt megelőző kiadására csak akkor vállalkozhattunk – amint azt a Magyar Tudományos Akadémia zenei főbizottsága előtt már elmondottam – ha köteteinkkel olyan anyagot nyújthatunk, ami a nagy kiadás dallamközlésén túl, külön feladatszámba megy.

1. Első szempontunk, hogy a különválasztással alkalmat adjunk a kutatóknak arra, hogy a csángómagyar dallamanyag jellegzetességeit idejében tanulmányozhassák. Kiadványaimban kifejezésre juttattam, hogy az eddigi négy magyar zenei dialektus területén kívül egy ötödik stílusterület kijelölésére van szükség. A romániai magyar népzenegyűjtők most megjelent kiadványa tételemet alátámasztja (Faragó József és Jagamas János: Moldvai csángó népdalok és népballadák. Bukarest, 1954). Moldva a legszorosabb értelemben vett népzenei peremterületünk. Az eddigi gyüjtések publikált anyagából inkább kaptunk; további gyűjtésre és azok bemutatására ösztönzést, mint szintézis-alkotásra. A Román Népköztársaság magyar népzenegyűjtőinek most kiadás alatt álló monografikus gyűjtése (Trunkról) és kiadványa felhasználandó alkalom lesz arra, hogy a Magyarországra költözött néhány község kimerítő gyűjtésével összevessük. A román népzenével való kölcsönhatás is külön vizsgálatot érdemel; valószínűleg a csángó dallamokon lesz kimutatható a legerősebb szomszédhatás.

2. Az átköltözött jó énekesek aránylag kis száma (50 éven felül alig akad) hátrányos ugyan a gyűjtés mennyiségére, de alkalmat adott arra, hogy egy-egy énekessel többet foglalkozzunk és variáló készségét megismerjük. Ennek bemutatására lehetőleg ugyanazt a dallamot, ugyanattól az énekestől többször is feljegyeztük és a variánsokat egymás alatt közöttük. Ugyancsak a változatképzés bemutatását szolgálja a dallamok több strófával való énekeltetése és a balladák teljes egészében való közlése.

3. A kiadásnál az a szempont is vezetett, hogy e maroknyi nép népzene-anyagán az itt töltött másfél évtized hatása lemérhető. A felnövő generáció hagyományőrzése, az aláhanyatlók felejtése megfigyelhető.

Mindezeket a nagy kiadás csak évek múlva ismertetné és még akkor sem az adatok ilyen bőséges egybevetésével.

Kiadványunk célja nem az, hogy a teljes csángó népdalkincset közölje. Domokos Pál Péter korábbi kiadványai, Veress Sándor és Balla Péter gyűjtései sejtették, hogy mekkora anyag lehet még összegyűjtetlen. Célunk éppen az, hogy a további csángógyűjtés szükségességét és érdemességét éreztessük.

A teljes anyag, amit itt és a következő kötetekben közreadunk Domokos Pál Péter gyűjtése s így a mű eddigi, idevonatkozó munkáinak továbbfolytatása.

A bemutatásra kerülő teljes anyag zenei lejegyzése Rajeczky Benjamin érdeme. Kivételt képez az a 15 ének, melyet a Pátria hanglemezekről Bartók Béla jegyzett le; továbbá dallamainknak az a néhány jellegzetes variánsa, melyek a Néprajzi Múzeum támlapjain állanak. Ezeket pontos adataikkal mutatjuk be.

Anyagunkat három részben tárjuk fel: