Patria

Dr. Lajtha László és Dr. Rajeczky Benjamin 1950. X. 25.-XI.-ig tartó nógrádmegyei népzenei gyűjtőútjáról.

Gyűjtőútunk célja a hangszeres népzenei anyag gyűjtése, illetve hanglemez felvételre való előkészítése volt. Nógrád megye Balassagyarmati vidékét azért választottuk, mert az 1930-as években végzett gyűjtéseink alkalmával az ottani cigányoktól több érdekes dallamot vettünk fonográfra, és szükségesnek tartottuk a gyűjtés kiegészítését. Részint előbb említett időpontban, amikor énekes dallamok után kutattunk, nem volt alkalmunk valamennyi akkor említett hegedűst meghallgatnunk, részint meg fonográfhengerre nem vehettük fel az egész együttest, s így a fonográf hengerből hiányoznak a kísérő harmóniák, és sokszor sajátos ritmusú basszusok.

Feltétlenül ki akartunk menni Patakra, mert a 30-as években a két pataki cigánybanda az egész környéken oly híres volt, hogy lakodalmon, mulatságon különös büszkeség volt, ha pataki cigányt hívtak.

Megérkezésünk napján a gyarmati cigánybandákat hallgattuk meg. Ezek közül egyik különösen kitűnt jó technikájú, és tisztán játszó prímásával, meglehetősen gazdag műsorával. Műsora legnagyobbrészt múltszázadi Verbunk-ból és Palotások-ból állott. Játékmodoruk nem volt egészen városi. Harmonizálásuk alig különbözik ugyan a megszokottól, de a nagybőgő gyakran függetlenedik, és ha néha hamis basszusokat vesz is, de ilyenkor a falusi bandákra emlékeztető gyorsított, néha dobolás-szerű ritmusképleteket játszik.

Amidőn először szálltunk ki Érsekvadkertre, szomorú tapasztalás várt. A cigánymuzsikusok nem emlékeztek azokra a dallamokra, amelyeket még 20 évvel ezelőtt tudtak. Az öregebbje elhalt, a fiatalok meg nem örökölték műsorukat. Megtaláltam azt a prímást is, akitől annakidején fonográfra vettem dallamokat. Legnagyobb megdöbbenésemre hiába kértem, játssza azokat, nem emlékezett rájuk, sőt, hiába fütyültük, dúdoltuk neki a dallamokat. Ez volt az első eset, gyűjtési tapasztalatainkban, hogy egy 52 éves ember emlékezetéből ilyen tökéletesen kiesett légyen mindaz, amit még 32 éves korában – tehát felnőtt korban – még muzsikált. Mikor e furcsa jelenségnek okát kérdeztük, a következőket felelte: a fiatalok nem kérik már a múltszázadbeli anyagot sem, hanem a kisebb mennyiségű csárdás darabokon kívül ma már nagyobbrészt tangókat, valcereket, és foxtrottokat kérnek. Az idősebb gazdaréteg meg már a háborús évek óta nem szokott muzsikáltatni. Ezenkívül a szakszervezeti és egyéb központokból kapott kóták megtanulása nagyon nagy időt vesz igénybe, különös tekintettel arra, hogy ők nem tudnak kótát olvasni, és minden egyes alkalommal egy kótaismerő fiatal falusi lakóst kell megkérniök arra, hogy a darabokat nekik eljátssza, és ők hallás után tanulják meg.

A cigányoknál ugyanez a folyamat játszódik le, amely lejátszódott a parasztságnál akkor, amikor az analfabéták számunkra sokszor elképzelhetetlen memóriában tartó erejét, és az orális tradíciót meggyengítette az írásbeliség, a könyvből, vagy leírt füzetekből való éneklés.

Ugyanígy jártunk Patakon; az ottani két öreg prímás meghalt, a fiatalok csak dallamtöredékekre emlékeztek. Ugyanez volt a helyzet Mohorán is. Mind a három faluban, amint egy ilyen töredék előbukkant, vagy akár egész dallamot tudtak, arra hivatkoztak, hogy azt az általunk meghallgatott Balassagyarmati "Rekedt" nevű cigánytól tanulták. Furcsa helyzetbe kerültünk, mert a falusi muzsikusok arra hivatkoztak, hogy várositól kapták műsorukat. A gyarmati cigány nem tud kótát olvasni, sőt analfabéta. Átvizsgálva nyomtatott kótaanyagát egy, a 800-as években kiadott német címlapú füzetet találtam, Zehn Ungarische Tänze címmel, amely szerzőjeként Sárközi Kázmér volt feltűntetve. Úgy mondották, hogy Sárközi Kázmér valamikor nagyhírű cigányprímás volt. Ebből az állításból csak annyit tudtunk ellenőrizni, hogy Gyarmat környékén tényleg több Sárközi nevű muzsikus cigány van. A füzetből két darabot tudtak, a többi darabról csak azt emlegették, hogy ezeket még a "Rekedt" apja játszotta. E füzeten kívül csak a "Bartók Béla"-szövetség kiadványait találtam náluk, de ez utóbbiból még eddig nem tanultak meg semmit.

Gyűjtőmunkásságunk tehát két részből állott. Egyrészt feljegyeztük "Rekedt" műsorát, másrészt meg a falusi bandákkal ellenőriztük, ha ők már nem is tudják eljárni az egész táncot, vajjon hallották-e, és legalább töredékeiben emlékeznek-e rá. Ilyen módon sikerült 21 olyan verbunkost, vagy lakodalmast "Rekedt" bandájának játéka után lejegyezni, amelynek legjobb tudományos meggyőződésünk, és ellenőrzésünk szerint, régebben Gyarmat vidékén általában ismert volt.

Mint látjuk, már e múltszázadbéli anyag is pusztulóban van, úgy véljük, hogy gyűjtésünk eredményének nagyobb százalékát érdemes volna hanglemezre venni.


Bp. 1950. XI. 10.

(Dr. Lajtha László) (Dr. Rajeczky Benjamin)