Patria

Példatárunk egyetlen "gyűjtés" anyagából válogat, mely az ötvenes évek elején, az áttelepült moldvai csángók körében készült. Célunk annak bemutatása, hogy a magyar népzenei stílusoknak milyen gazdag választékát jelenítik meg az egy gyűjtés alkalmával, egy meghatározott dialektusterületről , alig néhány előadótól felvett dalok is.

Ez a jelenség – ahogy erre már Bartók rámutatott – általában jellemző az egész magyar nyelvterület népzenéjére. Az egyes népzenei dialektusterületek elhatárolása pontosan azon az alapon lehetséges, hogy az egyes régiók hagyományában nagyjából mindenütt felIelhető régi és új stílusok milyen arányban keverednek egymással.

A történelmi Magyarországon mindig kívül élő – sokféle más hatásnak is kitett – moIdvai csángók anyaga intenzív kapcsolódást mutat az általános magyar, ezen belül különösképpen a székely hagyományokhoz.

A terület regionális jellegzetességeit is jól tükrözik a megjelenő stílusok arányai. Feltűnően sok a régies, kisambitusú dallam (24 db). Ezt nagyságrendben (az egyébként csupán Erdélyre jellemző) pszalmodizáló stílusú (12 db), a sirató stílusú (6 db), majd az újszerű kisambitusú dallamok (5db) követik. A rejtélyes, csak Moldvában és a Gyimesvölgyében talált tetraton csoportot két dallam mutatja be. A pentaton kvintváltó dallamokat három ép és két törmelékes (épp a kvintváltást nem mutató) példány illusztrálja; a stíluskör peremvidékéhez kapcsolható – bár a nyelvterület más részein otthonosabb – rubato pásztordalok hangját pedig egy dal idézi fel. Egy-egy ének képviseli a dúr ereszkedő, az emelkedő szerkezetű, illetve az újstílusú dallamokat. Így példatárunkból a magyar nyelvterület egyéb részeiből ismert stílusok közül csupán a Rákóczi-dallamok és a duda-kanász-mutattató stílusú dalok köre hiányzik.

E stílusok életmódja szinte megelevenedik előttünk, ha dallamaikat stílusok szerint csoportosítva hallgatjuk. Ez adta példatárunk közlési formájának ötletét: a dalok stílustömbökbe rendezetten sorakoznak benne. Így – az egymás mellé kerülő, sokszor egészen közeli változatokat hallgatva – néha úgy tűnik, mintha a fülünk hallatára születne, formálódna a dal...

A közölt darabok a Magyar Rádióban megkezdett nagyszabású népzenei hanglemezfelvételek ("Pátria") sorába illeszkednek, melyek a háború után – Lajtha László vezetésével – már a Néprajzi Múzeum számára készültek.

A Népművészeti Intézetben lezajlott 1954-es népzenei hanglemezfelvételeket Rajeczky Benjamin vezette Lajtha László tudományos ellenőrzése mellett. A Magyarországra áttelepült moldvaiak népzenéjét megörökítő felvételezések a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a következő időpontokban történtek:

I. 1949. december 26-31-én Szárászon és Mekényesen történt előzetes helyszíni tájékozódás, ahol Kertész Gyula még drótos magnetofonnal dolgozott.

II. 1950. március 2-4. között került sor ismét hanglemezfelvételekre a budapesti Tonalit Studióban. Itt Pusztina, Gyoszén és Lécped énekei hangzottak fel (F126-142; Tonalit-szám: S26-43).

III. 1950. április 24-25-én ugyanott Majos, Egyházaskozár, Nagyvejke, Tevel telepesei mutatták be a moldvai Gajcsána és a bukovinai Hadikfalva, Istensegíts dalait a Domokos Pál Péter vezette előzetes gyűjtés (1950. március 12-21.) után. (F131-147; Tonalit-szám: S44-68)

IV. Az 1953. június 5-6-ai helyszíni magnetofonos gyűjtést (Egyházaskozár, Mekényes, Szárász) Rajeczky Benjamin irányította, Lajtha László tudományos ellenőrzése mellett. A jegyzőkönyvet Tóth Margit vezette.

V. Az ezt követő felvételek 1954. március 26-29-én és május 12-13-án a Népművészeti Intézetben zajlottak le (F 194-216; Felvételi szám: 1-34; 1-11).

Példatárunk ebből, a legutolsó alkalommal rögzített anyagból az F194-től F219-ig számozott felvételek mintegy háromnegyed részét teszi közzé.

Sebő Ferenc: Népzenei Olvasókönyv, Bp. 1994.