Okosi Istvánné Csernyik Anna
1890. Ipolyvarbó (Csernyik József és Padó Rozália). 6 elemit járt Varbón. Szüleinek semmijük sem volt, ő is fiatalon aratni ment, marokverőnek, napszámba, a gépnél, kapálni. Szolgált is 1910-ben Varbón, egy évig volt kézilány és szobalány.1911-ben férjhez ment (Okosi csehi születésű volt, Komárom megyéből). Az ura kocsis volt, három évig voltak együtt, 1914-ben az urát elvitték katonának, s ott is maradt. Így ő hadiözvegy lett. Három gyermeke volt, az egyiket véletlenül a csehek agyonlőtték. Özvegységében is dolgozott, hogy marokverő volt, hol arató gazdaasszony. Első mosónő a községben, a takarításhoz is ért.
Megfordult Ipolyságon, Egerben, Vácott, Máriabesnyőn búcsún, látogatóban Salgótarjánban, Losoncon, vásárban Balassagyarmaton, Szécsényben, Kékkőn. Mint hadiözvegy 5 pengőt kap egy hónapban. A menyasszonybúcsúztatót Varbón az öregektől tanulta, őt még búcsúztatták, ma már nem szokás, 1917-ben volt az utolsó búcsúztatás. Mikor az esküvő megvolt, s hazajöttek a templomból, délelőtt vagy délután a lányok körbe álltak az udvarban, s úgy búcsúztattak. (Cseléd vasárnap esküszik, mert hétköznap nem lagzizhat, a többi meg szerdán, a kéri nemesek meg szombaton, ma is.) A lány a pitvarban várta az énekeseket, s az anyja is mondotta, "ereggy már, ríjjál". "Sírjál"-nál rítt, "lánybarátyitól"-nál végigcsókolta a lányokat. apjától, annyától csak este búcsúzott, amikor elvitték a legényházhoz. "Elhoztuk az ajándékot", énekelték, amikor érte jöttek. Mielőtt elvitték, behozták a menyasszonyt a különszobából apjához, annyához, s azoktól is elcsókolózott. Nagy fonott kalácsot kaptak a búcsúztatásért, s elszaladtak a szomszédba vele, ott elkarajozták.
Vagyona semmi sincs. Olvasni imakönyvet szokott, mást semmit.